PályázatokPályázatok
Skip to content Skip to main navigation Skip to footer

Petőfi Sándor szavaló és rajzverseny

Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból című költeményét, amely Erkel Ferenc zenéjével Magyarország nemzeti himnusza lett, s melyre a magyar nép – éljen bárhol is – szíve egyszerre dobban. E napot 1989 óta a magyar kultúra napjaként ünnepeljük.

A Szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár 2023.01.23-án ünnepelte a Magyar Kultúra Napját, melyet egybekötött Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójával.

A Szendrői Apáczai Csere János Általános Iskola, a Szendrői Református Iskola és Óvoda valamint az Ujj Viktor Géza Alapfokú Művészeti Iskola diákjai vettek részt a jeles nap alkalmából meghirdetett Petőfi Szavaló- és rajzversenyen.

Ezúton mondunk köszönetet az iskolák igazgatóinak és a felkészítő tanároknak, hogy lehetővé tették ezt a meghitt, gyönyörű verseket felsorakoztató délutánt. Köszönjük a zsűri – Antalné Fóris Irma, Pekár Józsefné és Szántó Miklósné – munkáját, útravalójukat.

Végül, de nem utolsó sorban köszönjük a résztvevő gyerekek kitartását, munkáját, lelkesedését!

Fogadják szeretettel a Magyar Kultúra Napja és Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából készült kisfilmünket: https://youtu.be/ANq_Xni0OSE